Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

S rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod, hogyha megkeres,

Mint napsugár, mely csillan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen.

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!