A lny megkapta lete legnagyobb pofonjt,
Mert a fi sszerncolta a homlokt,
S csak annyit mondott: „vge!”
Megmagyarzni nem tudta,
A lny szvt eldobta.
A finak ez jtk volt,
A lnynak csalds, s a tbbi mr csak a szomor folytats.
Teltek a napok, semmi hr a lnyrl.
Ez a pr sz a lelkbe gzolt.
Megvltozott volna, de a fi ezt nem mondta.
A lny gondolkozott jjel-nappal s csak srt…
De az rzsein nem tudott eligazodni.
Az rzkeny, szttrt szv nem brta a nyomst,
Egyszer csak elfelejtett dobogni s nem volt tovbb.
A fi nem tudta, hogy mit tett,
Hogy egy letnek id eltt vget vetett.
Egy nap csngtt a telefon,
S a fi mosolyogva szlt bele: ”j?”
A lny desanyja volt: „Szerbusz dm!”
„Oktber 30. reggel 10 ra,
Vrlak a temetben az els srboltban.
Legyen ott, ki miatt a lnyom gyilkolt,
Ki miatt sajt lete vgre rakott pontot.”
A fi letette a telefont s maga el bmult.
Kicsordult egy knnycsepp a szeme sarkbl.
„Mirt engedtem el a kezet, ami engem szortott?
Mirt dobtam el a szvet, ami rtem dobogott?”
Visszaforgatta volna az idt, de mr nem tudta…
A lny hozz soha tbb nem trt vissza…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
